Vikivel megint nekiugrottunk a fogyónak. A lelkesedés nálam hatalmas, a combjaim már annyirafájnak, hogy egy nyolcvanéves öreg néni tempójával sétáltam lefelé a lépcsőn az aluljáróba. Szóval jó lesz ez (ismét), most már tényleg rá kéne mennem arra, hogy ne adjam fel hülye indokkal ("Jó leszek ennek így is, eddig is szépnek talált"). Esetleg aki véletlenül erre téved, az eltévedhet a fogyós blogunkra is, EZEN a címen.
Egyébként már érzem a nyomást, hogy mindjárt elkezdődik az egyetem, a terveimből pedig még szinte semmit nem teljesítettem (mondjuk a Top of the Lake-et kivégeztem tegnapelőtt). Annyira tudtam, hogy annyi lesz, hogy itt fogok görnyedni a gép előtt, ahelyett, hogy olvasnék, sorozatoznék vagy filmeznék. Szorgalmi időszakban meg itt fogok nyavalyogni, hogy nincs időm semmire, de mennyi mindent néznék, mennyi könyv vár rám! Utálom ezt magamban.
Amúgy ha már egy kis szó volt az egyetemről: megnéztem a sejtbiológia tételsort és tematikát. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire fogok örülni, ha megint eukariótákról meg DNS-ről tanulhatok. Emelt biosz felkészülésnél ez volt a legeslegkevésbé kedvelt témám, most pedig már nagyon-nagyon várom. Másfél éve csak matek, fizika, kémia és ezek kombinációja megy, egy kis változatosság jót fog tenni.
Amúgy ez a Top of the Lake sorozat elég jó volt. Más, mint amiket eddig láttam. Elég lassú mederben folytak a dolgok, szóval néha kissé unalmasnak tűnt, egy-két esetet leszámítva nem volt tele WTF pillanatokkal. Viszont a fényképezés, a zene, az zseniális. Az új-zélandi táj pedig magával ragadó, muszáj lesz egyszer eljutnom oda. Úgyhogy azt mondom, ha másért nem is, ezért mindenképpen érdemes megnézni, mindössze 7 rész (mivel minisorozat). Na meg vannak benne meztelen nők, 12 éves terhes lányok, vérfertőzés, minden ami szem-szájnak ingere.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése