Végre eljött az olyannyira áhított szünet. Már kezdtem nagyon belefáradni az iskolába és úgy éreztem már nincs sok hátra hogy kipurcanjak. Persze a szünetnek is mindjárt vége és akkor kezdődik elölről a hajtás. A jól megérdemelt téli pihenőnkig pedig még 6 hét van hátra. Talán azt is ki fogom bírni, hirtelen nem is tűnik olyan soknak. Persze mikor iskolába kell járnom máris többnek tűnik.
Holnap megyünk túrázni Danókával :) Már várom, ugyanakkor kicsit félek is tőle, mivel már régen voltam kirándulni és nem tudom hogyan fogom bírni a nagy kaptatókat.
Hétvégén voltam lent vidéken dédnagymamámnál, illetve Palotáson apámnál és nagymamámnál. Előbbi jó volt, utóbbi persze nem annyira, mivel nem tudok velük semmiről sem beszélgetni, főleg nem őszintén. Szerencsére hamar letudhattam a dolgot. Nem is nagyon óhajtok erre több időt szánni, a családom ezen fele sajnos az életem sötét foltjai közé tartozik. Nem kellene hogy így legyen, de sajnos én nem sokat tudok tenni.
Estefelé visszajöttem Pestre az én Danókámhoz, hiszen már nagyon hiányzott. Nélküle annyira félembernek érzem magam, semmihez sem tudok kezdeni. Most is hasonlóan érzek, semmihez sincs kedvem, folyton azt érzem, hogy hiányzik.. Szerencsére nemsokára viszontlátom Őt:)
Most sajnos csak ennyit tudtam magamból kisajtolni.. Valahogy nem értek én ehhez a blogíráshoz, különösen akkor ha a saját életemről kellene mesélnem.. Vagy bármi másról. Inkább beszélni szeretek, de azt nagyon :))
