2012. december 7., péntek

AHS

Danóval ma beszélgettünk, hogy milyen szakirányt választ következő félévben:
Én: "esetleg ha elrabolnak az UFOk és mégis az A szakirányt választod, ott C++ programozás lesz"
Danó: Valoszinuuu :D Kit Walker is A szakiranyra ment

Csak AHS függők tudják értelmezni, és lehet csak nekem vicces, de nekem nagyon :D

2012. november 21., szerda

Mostanság-manapság

Ezerrel megy az egyetemi élet, jönnek megint a ZH-k, és már kissé kezd elszakadni a cérna, kezdek kimerülni. Most is még csak 10 óra, de már meg akarok halni az álmosságtól. Jó, gyakoroltam egy kicsit számgyak zh-ra, meg szobabicóztam egy kicsit, lehet az is hozzátesz.
A fogyókúrám az halad valamennyire, már talán fogytam is egy kilót. Eddig nem tűnik olyan nehéznek, de nem bírtam ma megállni, hogy ne egyek egy kanállal Danó bableveséből :D Viszont tök boldog vagyok, mert hárman nyomjuk a fogyit, én, Dóri és Viki. Kíváncsi vagyok meddig húzom, de a féléves határidőt nagggyon szeretném betartani. Elég erőteljesen hiszem, hogy sikerülni is fog. :)
A másik, hogy a csapból is ez a "szénszünet" vagy mi a bigyó folyik, hogy vizsgaidőszak kellős közepén be fogják zárni az egyetemet, mert a kedves állambácsi megvonta a támogatást. Most hallottam a híradóban, hogy szeretett egyetememen "csak" 500 vizsgát fognak törölni. Tehát a vizsgaidőszak nem csúszik, csak kevesebb vizsga lesz. Ez meg így nagyon izgi lesz, mert a vizsgáim fel fognak torlódni, sőt nagyon nem engedhetek meg magamnak semmilyen bukást :) Úgyhogy most még ezen is aggódhatok, és az élet csodás!

2012. november 13., kedd

Az 5-ös lista

Ross után szabadon (meg mert már tényleg összeállítja mindenki) leírom az én ötös listámat azon férfiakról, akivel szívesen összefeküdnék.. (de hülyén és ribancosan hangzik :D)


Az ötödik helyezett...

Alexander Skarsgård (mint Eric)



Azt hiszem pont a listához illő képet sikerült találni. Aki nem ismerné, a True Bloodban játssza a vámpír Eric Northman szerepét. Igazi badass karakter.

A negyedik helyezett...

Michael C. Hall (mint Dexter)


Amerika, és az én kedvenc sorozatgyilkosom. Csak és kizárólag szakáll nélkül közepes méretű szőrzettel és ebben a felsőben, nem azokban a béna ingekben :D Bár szerencsére a való életben nem vesz fel ilyen bénaságokat :)

A harmadik helyezett...

Ian Somerhalder (mint Damon)


Ez a választásom kicsit sablonosnak tűnhet, ám mivel én is The Vampire Diaries fan vagyok, ezért azt hiszem ő egy kötelező választás. Főleg, hogy gonosz, önző dög, és őket szeretjük (főleg, hogy én is gonosz, önző dög vagyok).

A második helyezett...

Jared Padalecki

 Nem, mint Sam, hanem mint Jared Padalecki. Viszont szigorúan a mostani, 30 éves Jared tetszik, hosszú hajjal, a régi nagyon bájgúnár volt :)

Az első helyezett...

Colin Firth


 Nem túl fiatal, már 52 éves, viszont mintha most taposná a harmincas éveit, olyan szexi. Nem mellesleg kiváló színész (2011-ben Oscart is kapott végre), aki 8 éves korom óta a legnagyobb kedvencem. :)

Rövid kis lista azokról, akik nem sokkal, de sajnos lemaradtak:
  • Jensen Ackles
  • Iwan Rheon
  • David Duchovny
  • Hugh Grant
  • Matt Damon
  • John Cho
  • Jeffrey Dean Morgan

2012. november 11., vasárnap

Már megint az uncsi hétköznapok

Újra iskola. A kémia krit nem sikerült (megint csak 73%..), úgyhogy ahhoz, hogy átmenjek a következő dolgozatomnak 107%-osnak kell lennie. Nem lehetetlen, de nehezen hiszem el, hogy sikerülni fog. Azért csak próbálok bizakodni, és a lehető legtöbbet megtenni, hogy mégis így legyen.
Ma (jó, nem ma, egyhete írtam a bejegyzést, csak most fejeztem be.. :D) kb egy hónap után először megint beültünk szerves kémiára, csak hogy tudjuk mégis hol tartunk. Mondanom sem kell bambán néztünk, aztán elég gyorsan meguntuk az órát, és alvás helyett ezúttal hülye képeket csináltunk. Látszik, hogy szünet volt és nem találkoztunk, most minden agymenés kijött belőlünk, aminek egy hét alatt nem sikerült, minden hülyeségen szakadtunk a röhögéstől. Ja, a képek pedig nagyon jól sikerültek, mindenki a legkomolyabb arcát vette elő (hát persze.. :D). Van egy-két vállalhatóbbá maszkírozott, de az igazán viccesek a gépen vannak és nem mutogatom meg inkább :D



 Bence fejei a legjobbak :D <3
 Látszik, hogy mennyire izgalmas tud lenni az egyetem, nem igaz?

Zene

Tegnapelőtt este Bence újabb videót mutatott nekem, nevezetesen ezt:


Először azért tetszett meg, mert kicsit alpári, és valamire kísértetiesen hasonlít (ám még mindig nem jutott eszembe mire). Én pedig nagyon bírom az alpári dolgokat (Macskajaj, Gogol Bordello). Aztán jött ez a videó:


Ami kellően sötét és beteg, ahhoz, hogy még jobban megimádjam a Die Antwoord-ot. Ők egy dél-afrikai banda, akik zef stílusban nyomják (legalábbis ők ezt mondják). Kicsit nehéz elmagyarázni mi is ez, én sem nagyon értem még, de félig inglisül, félig afrikaansul adnak elő, és ezt állítólag ők találták ki. Magyarországon is voltak már egy párszor (én meg akkor még nem ismertem őket, brühü), ám a fél világ kb egy hónapja ismerte meg őket, amikor is kikerült ez a videójuk a netre:

 

Ugyanis Lady Gaga megkérte őket, hogy legyenek az előzenekara. Ők pedig visszautasították, sőt még a fenti videóban ki is figurázták (ami szerintem elég viccesre sikerült). Aztán elkezdtek egymásnak twitteren beszólogatni egymásnak, és azóta a fél világ utálja a Die Antwoordot. Én nem utálom Lady Gagát, nem is szeretem, véleményem szerint mindkét fél túlságosan véresen veszi ezt a dolgot, én pedig elég viccesnek találom :)

A másik dolog, amiről szót ejtenék, az a tegnap esti X-faktor. Igen, vagyok ilyen hülye és mazochista, hogy nézem, és igen, tudom, hogy ezzel pont jót teszek a kereskedelmi csatornák gyöngyszemének, azaz a retekklubnak. Ám ahogy a mondás tartja, "Panem et circem!", azaz kenyeret és cirkuszt, és a nép addig boldog lesz. Én is, mert tökéletes háttér az egyéb szombat esti tevékenységeimhez. Szóval ám nem vagyok azért olyan hülye, hogy leüljek elé, viszont ha JFK (azaz Jimmy Fia Krisztián) vagy Oláh Gergő performanszol, akkor azért eldobok mindent a kezemből és a képernyőre tapadok. Előbbi miatt azért, mert olyan szar és anyával komolyan drukkolunk, hogy eltaláljon már csak egy(!) hangot, utóbbi miatt pedig azért, mert szerintem az összes X-faktor eddigi legjobb versenyzője. JFK tegnap egy Bon Jovi számmal kápráztatta el a nagyérdeműt (állítólag, én nem ismertem fel, annyira sikerült megerőszakolnia a dalt), Gergő pedig Alex Clare Too Close című szerzeményével. Amikor meghallottam, akkor egy "aaah, ez az" (haha :D) hagyta el a számat, mivel ez a dal hihetetlen nagy kedvencemmé nőtte ki magát az elmúlt időben, hát még így, hogy ő énekelte el. Hibátlan előadás volt szokás szerint, örültem is, hogy továbbjutott. Sajnos viszont JFK is énekelni fog a következő showban (sajnos, hát hülye vagyok én?), ugyanis a Jimmy rajongó nyugdíjasok ezerrel nyomkodták a telefon gombjait, míg be nem görcsölt az ujjuk, JFK-t sms-ek özönével elárasztva.
Azért a kedvenc részem még mindig a másnap, ugyanis ilyenkor a reggeli kávém mellett elolvasgatom a comment.com-on mit írtak az előző napi showról. Ilyenkor jól indul a nap, mert az amúgyis vicces poszt alá záporoznak a még humorosabb kommentek, amiből kiemelnék egyet-kettőt, csak hogy máskor is fel tudjam magam vidítani (mivel ezt a szar blogot úgysem olvassa senki... :D):

"Megvan a forgatókönyv: a döntőben Gergő átadja a gereblyét Krisztiánnak (megmutatja neki, hogy kell használni) és helyreáll a világ rendje..."

"Szeretettel ajánlanám a következő sóba a "kis kacsa fürdik" kezdetű nótát JFK-nak.

az talán menne"

".Balázs Pali + Bunyós Pityu + Postás Józsi + Dögös Robi+ Kadlott Karcsi a Muzsika TVn (van ilyen!) hörögve kérnék ki maguknak ha JFK el akarna nyomni ott egy számot.Pedig ez a legalja szvsz.... de JFK mindig elbizonytalanít ebben..."

Valahol volt még, de lusta vagyok visszakeresni. A Sorozatjunkie-t tudom még ajánlani szombat esténként, a hangulat mindig priceless, jót lehet röhögni. A múltkor a Stone-Lass Bea párbajnál voltak olyan hozzászólások, hogy meghaltam ("Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg..."; "Most már valakinek tényleg haza KŐ menni"). Illetve ugyanitt találtam még az "X-faktorr ivás" társasjátékot, tökéletes lerészegedési lehetőség, akinek kell valami tematika is az ivászathoz:

(Forrás: http://lezuziusz.uw.hu)
Amennyiben egyszer komolyan leülnék az adás elé egy üveg valamivel, két órán belül nagyon vállalhatatlanra tudnám inni magam. Majd ha nagyon kilátástalan lesz a helyzet :P


2012. október 31., szerda

Anya és a Discovery ID

Nagy "szerelmem" a Discovery ID a maga kis nyomozós baromságaival, Dr. G orvosszakértő műsorával, a Titokzatos diagnózissal, na meg esténként a szellemjárásos műsorral. Érettségi felkészülés alatt is folyton ez ment a tv-ben (mert én csöndben nem tudok tanulni), Danó pedig már a falat kaparta a sok hulla és egyéb miatt.
Szóval ma délelőtt írogattam a könyves blogomat, Anya meg Simsezett a gépemen, néztük a Nyomon-t.

TV: "Erős volt a gyanúnk, hogy mindketten a csomagtartóban vannak, ott fekszenek holtan. Ám nem tudtuk biztosra."
Anya: "Hát akkor nyissátok már ki azt a rohadt csomagtartót basszátok meg! Ha már ennyire gyanakodtok... "

Nem tudom miért, de én jót röhögtem rajta, és most megőrzöm az utókornak, hogy nehezebb pillanataimban jót röhöghessek még rajta. :D

És most bónuszban fincsike zene, amit eredetileg a Project X-ben hallottam mixelve, de rájöttem, hogy az original muzsik sokkal jobb (fasza kis gitárzene benne nagyon <3):


2012. október 23., kedd

Lista, hogy ne felejtsem el

Most eszembe jutott egy pár dolog, amit mindenképpen tervezek megtenni az elkövetkezendő időszakban, csak ne felejtsem el. Szóval ennek elősegítésére hopp le is írom a dolgot:
- elolvasni újra a SICC-et
- elolvasni újra az Én, te, ő-t
- elolvasni a Madáretetőt
- megnézni a Macskajajt megint
- írni a könyvtárból kihozott, és az angol nyelvű könyvekről

2012. október 6., szombat

Retro kiállítás és a mai nap egyéb szépségei

A mai napon gondoltunk egyet és kimentünk a Hungexpo-ra megnézni a Retro kiállítást. Hát ekkora kamut! Alapból 1200 Ft volt a parkolás, utána még 800 Ft-ot legomboltak rólunk fejenként belépő címszóval. Nos amit a nagy kiállításból láttunk: egy Trabi, egy Lada, egy Kispolski, egy retro TV, rádió, néhány plakát, két fotel és egy-két Commodore 64-es. Az épület többi részében éppen a BNV volt, ami kicsit olyan volt, mintha belecsöppentem volna egy Teleshop reklámba: "Nézzék hogyan szeletelem a hagymát, mégcsak le se kell vágnia az alját, csodás vékony szeletek!", "Nem kell sokkal több időt eltöltenem a konyhában, 3 másodperc alatt elmosom ezt a botmixert, nem úgy mint a turmixgépet!", "Hölgyeim és uraim kóstolják meg ezt a fagylaltot, ebben nem csak az én tündér szívem-lelkem van benne, hanem valódi gyümölcsök tartósítószer és színezék nélkül!" Szóval mondanom sem kell, a pénzt nem érte meg, ám aki Horst Fuchs-szerű rámenős emberekkel akar találkozni, és irigykedni szeretne azokra, akik megengedhetik maguknak a 6 milliós jacuzzit, azoknak megéri elmenni.

Ma késő délután még úgy gondoltuk, hogy elég jó idő van egy sétához, úgyhogy felkerekedtünk, és megkerestünk két geoládát, egyik a "Történelmi tettek nyomában", ami egy 5 pontos multi, a másik pedig a "Szerelem az Erzsébet téren" névre hallgat, ami egy virtuális pont. Ezek után még megkerestük a Szent István Bazilikai ládát, nem találtunk semmit, valószínűleg bent volt.
Aztán eszembe jutott, hogy nemrég olvastam egy új helyről, a Bors Gasztrobárról, ami a Kazinczy u.10. szám alatt található meg. Nos, csupa jót olvastam róla, és hát nem tévedtek a hely nemhogy jó, NAGYON JÓ. Nemcsak finom, de olcsó is. Egy ezresért ettünk Danóval fejenként egy nagy bagettet és 4 dl szörpöt. Előbbi a French Lady fantázianévre hallgatott, lilahagymalekvárt, fűszerezett csirkét, és eidami sajtot raktak bele igen gazdagon. Én szörpnek a korianderes meggyet választottam, ami szintén nagyon finomnak bizonyult, nem a szokványos bolti meggyszörp volt, hanem valami sokkal több és üdítőbb. Danó a Brain Dead bagettet kérte (sertésvelő, jalapeno paprika), illetve chilis jaffa szörpöt, ezek is isteniek voltak. Én személy szerint a bagett felénél már televoltam, pedig engem nagyon nehéz jóllakatni :)) A hely kínálatához még szervesen hozzátartoznak a különféle levesek, amiket pohárban szolgálnak fel (450 Ft/~4 dl), illetve tésztaféléket is lehet kapni. A hely hangulata is nagyon kellemes, a kiszolgáló srácok is nagyon kedvesek, ők csinálják a különböző kajákat is, látszik, hogy szívvel-lélekkel teszik. Szóval aki szeretne egy jó ebédet, vacsorát, vagy csak egy kis gasztronómiai élményre vágyik, az próbálja ki.

2012. október 2., kedd

Mogorva emberek

Ma a bankban beszólt nekünk két hatvanas besavanyodott idióta, egy nő meg a férje(?). Kijelöltek nekem egy "demarkációs vonalat" (ahogy ők mondták), amin túl már nem érhet kezem-lábam, mert akkor nagyon mérgesek lesznek. Már így is azok voltak, pedig hozzá sem értem a nyanyához, ráadásul olyan bunkón "kértek", hogyha eddig nem is rúgtam meg őket, az biztos, hogy legszívesebben kirugdostam volna őket a bankból.
Ma hazafelé a villamoson elgondolkoztam, hogy vajon hogyan születnek az ilyen besavanyodott, begyöpösödött barmok? Ennyi rossz nem történhet senkivel az életben.
Igazából csak az bántott, hogy pont velem bunkóztak így, mikor én mindenkivel aranyos, kedves, tisztelettudó vagyok (kivéve persze azzal nem, aki velem sem az), minden néninek átadom a helyem, stb. Persze lehet, hogy csak az volt a bajuk, hogy nem térdeltek le eléjük az ügyintézők rögtön, és szólították őket sebbel-lobbal.
Remélem még legalább fél óráig ott ültek a nyamvadt bankban.
Muhhahah.

2012. október 1., hétfő

Új nap virrad

Ma nagyon rossz kislány voltam, nagyon.
A hétfői, 8-tól 6-ig tartó napomat lerövidítettem 2 órásra. Mindösszesen egy előadásra mentem be, a többit "véletlenül" kihagytam. Ám most már október van, megfogadtuk mind a hárman, hogy jókislányok/kisfiúk leszünk, és tanulunk, nem lógunk ok nélkül, csak ha tudjuk, hogy úgyis aludnánk, satöbbi. Szóval nagyon jó kislány leszek, és ha még ma hazaérek, akkor tanulok egy kis szervetlent! Bizony!

2012. szeptember 24., hétfő

Megint

Igen, most megint van időm írni (bár elvileg nincs, mert elvileg most is tanulnom kéne), szóval állapotot jelentek így nem  is tudom mennyi idő után.
Igen, egyetemista lettem! Ezzel járnak a hosszú napok, amikor is elfáradok, de a hét többi napja pedig tiszta jó, mert 11-re, 12-re kell mennem, amit pedig rettenetesen élvezek, még ha később végzek akkor is.
Aztán a lelkiismeret-furdalás folyamatosan gyötör, mert nagyon tanulnom kéne már, és sokat, de egyszerűen nem megy. Na meg aztán tele vagyunk unalmas órákkal, amiket nagyon figyelemmel kéne kísérnem, de akárhogy próbálkozok nem sikerül, mert a tanár folyamatosan ugrál és érthetetlenül magyaráz. Persze vannak jó órák is, ilyen a szervetlen kémia, vagy a matek gyakorlat, még akkor is, ha sokszor hülye fejjel nézek, hogy "akkor ez most hogy is van?" Azért élvezem. Ami a legtöbb szenvedést okozza, az az általános kémia, pedig nekem az a kedvencem. Viszont a tanár egyszerűen olyan unalmas.. és nem tudok normálisan jegyzetelni nála. A honlapján sincs fent rendes jegyzet, csak powepoint tele képpel, úgyhogy már előre izgulok mi lesz később, hogy fogok vizsgára készülni. Mondjuk van egy-két könyvem, remélem ott rendes magyarázatok vannak a későbbiekre nézve (most egyelőre olyat veszünk, ami nincs benne...).
Egyébiránt az utóbbi időszakban huszadjára veszem rá magam a fogyókúrára, a lelkesedés pedig egészen eltart 2 napig. Az eddigi legsikeresebb fogyókúrám 2010-ben volt és kb 3 hónapig tartott, akkor leadtam 10 kilót. Bárcsak megint kitartanék addig, de rohadt nehéz. Nem is tudom mi tudna rávenni arra, hogy kitartsak. Pedig nagyon szeretném, csak úgy látszik nem eléggé. Ha lenne valaki, akivel mozoghatnék, biztos, hogy jobb lenne. Akkor biztos kitartanék. Legalábbis tovább mint 2 nap.