2015. január 22., csütörtök

2015. január 18., vasárnap

Azt kell, hogy mondjam, egyáltalán nem bánom már, hogy megbuktam analitikai kémiából. Persze először mérges voltam, majdnem sírtam is, hogy nem mentem át a beugrón sem. Annak sem örültem túlzottan, hogy a hátralévő vizsgáim kissé feltorlódtak a végére, és az utolsó hétre három is került, ráadásul egymást követő napokon. Viszont most rá vagyok kényszerülve, hogy alaposan, ne csak felszínesen olvasgassam az anyagot, és mit ne mondjak, tetszik az egész. Vannak benne magolós részek, de tulajdonképpen érthető. Szívesen foglalkoznék ezzel a későbbiekben, több okból is. Az egyik az, hogy az analitikusokat kapkodják el az egyik legjobban a szakmában (persze, hogy ezt az indokot teszem előre - ebből is látszik, hogy nem azért tanulok vegyésznek, mert imádok öntögetni, hanem azért, mert sok pénzt kereshetek), másrészt pedig azért, mert "nyugisabb", azaz valószínűleg nem nagyon robbantom le a fejemet egy rosszul sikerült szerves kémiai reakcióban. Régebben ezzel akartam foglalkozni, mert az elmélet nagyon tetszett ott is, logikus volt. Viszont a heti 8 órás laborgyakorlat és a folyamatos migrén elriasztott, nem tetszett. Az sem tűnt jó jelnek, hogy a 30 diplomázó emberből 20 a szerves kémiához köthető szakdolgozatot adott ki a kezéből. Úgyhogy nagyon úgy tűnik, analitikus szeretnék lenni... Abban reménykedem, hogy nem fogom megutálni.

Én és a tanulnivaló...



2015. január 10., szombat

Hurrá, újra beindult a fogyás!
Lassan 1,5 hónapja szaladozott már rajtam 1-2 kiló fel és le. Totál idegbeteg voltam szinte emiatt, holott heti 3-4 edzés azért megvolt. Viszont újból bebizonyosodott, hogy nekem nem elég a mozgás, tényleg 70% kaja és 30% torna az arány. Ezért tehát most megint nagyon figyelek és végre megint beindultam. A következő cél a 70 kg. Jelenleg 76,1 vagyok, ami azért egész jó, ahhoz képest, hogy honnan indultam (94 kg.. fuhh). Bárcsak ne lettem volna rest előtte-utána képeket csinálni, legalább látnám a változást. Mindenki dicsérget milyen jól nézek ki, mennyit fogytam, de én nem látok SEMMIT! Jó, a combom és a vádlim már elég durván izmos, a karom is kezd már azért valamit mutatni. Persze bőven van még min dolgozni, még minimum 16 kg-ot szeretnék magamról lefaragni. Úgyhogy nem állok le (miért is tenném?), nyomom tovább keményen. :)

Ez a mottóm

2015. január 9., péntek

Magamban beszélni szeretek, de magamban írogatni nem annyira, gondolom ezért sem került már ki bejegyzés hónapok óta. Pedig régebben (15 éves koromban...) napi szinten nyomasztottam másokat a hülye gondolataimmal. Persze voltak olyanok, akik még olvastak is, talán ezért. Elviekben most is követnek ketten, a gyakorlatban ez szerintem kevésbé igaz. Mindenesetre folytatom a blogolást, hátha valahogy idetéved valaki (vagy nem - ez valószínűbb).

Életem legrémisztőbb vizsgája lesz egy hét múlva: analitikai kémia. Alapvetően a szervetlen (2)-ről gondoltam ezt, most viszont előbb említett borzalom átvette a vezetést. Talán azért, mert ha megbukom, akkor fél évet csúszok, ráadásul úgy, hogy fizetnem kell már. Hurrá.Viszont szervetlenből is átmentem, méghozzá egy csodaszép hármassal. Úgyhogy elhatároztam, hogy befejezem a nyafit, és átmegyek jövő héten csütörtökön ezen az egészen (de legkésőbb a második vizsgaalkalommal). Meg tudom csinálni, csak nem szabad, hogy más elvonja a figyelmemet.


Szerencsére megtaláltam a kávét, ami ugyan ízre nem a legjobb, viszont hatásosságát tekintve igen: sima Nescafé classic. Igen, az egyik leghíresebb kávé, és én még nem próbáltam. Eddig bármelyik másikból megittam egy bögrével, és már húztam is a lóbőrt. Ebből megiszok egyet délután háromkor, elmegyek edzeni, hazaérek, és még hajnali kettőkor sem vagyok álmos. Nem tudom, mi történt velem, de örülök a hatásnak.

Mindent összefoglalva: végre visszatértem, örvendjen mindenki. Majd csinálok valami még rondább dizájnt, ha lesz egy kis időm.