2015. december 31., csütörtök

2015-ről

 
Szóval Viki kitöltötte ezt a yearcompass-os évlezáró, előretekintő dolgot, amit végül én is kinyomtattam. Aztán elkezdtem olvasni, hogy miről szól, mikre kell benne válaszolni, és nem bírtam rávenni magam. Már az első feladatnál elbuktam ("vedd elő a naptárad és írj ki belőle minden fontos találkozót, stb." - nincs naptáram, csak a munkahelyen, ahol a beosztásom és a vizsgáimat, zh-imat tartom számon), aztán tovább lapoztam és nekem túl szentimentiális volt az egész. Viszont mindenféleképpen szerettem volna valahogy lezárni az évet itt a blogon is, úgyhogy végül feltúrtam a tumblr legmélyebb bugyrait, és találtam egy ilyet.:

1. What did you do in 2015 that you’d never done before?
Összeköltöztem valakivel és elkezdtem háziasszonykodni. :)
2. Did you keep your New Year’s Resolutions, and will you make more for next year?Az újévi fogadalmaimnak körülbelül a 90%-át nem tartom be. Természetesen ennek ellenére most is írok újakat.
3. Did anyone close to you give birth?
Nem, csak három kolléganőm.
4. Did anyone close to you die?
Nem, idén szerencsére senki nem halt meg, aki hozzám közel állt volna.
5. What countries did you visit?

Nem voltam más országban idén. :( (haha, valaki előttem azt írta ide, hogy "London and Prague". Szép országok)
6. What would you like to have in 2016 that you lacked in 2015?
Iskolai siker
7. What was your biggest achievement of the year?
Fizetésemelést kaptam fél év után és céges telefont, és tudom, hogy megérdemeltem.
8. What was your biggest failure?
Megbuktam analitikai laborból, ezáltal még egy fél évet csúsztam. :(
9. Did you suffer illness or injury?
Pár napig volt egy elég durva hasfájásom, amire azt hittem, hogy vakbélgyulladás, de szerencsére kiderült, hogy más a helyzet, amire megoldás volt egy pár napos antibiotikum kúra.
10. What was the best thing you bought?
Hmm, nem nagyon vettem semmi nagyot idén. Inkább annak örülök, hogy ebben az évben jó párszor el tudtunk menni étterembe, megünnepelni az éppen aktuális alkalmat.
11. Whose behavior merited celebration?
Robié. Nagyon jól esik, hogy mindig mellettem volt és sokszor leste minden kívánságom. :)
12. Whose behavior made you appalled and depressed?
Az egyik barátnőmé, néha a húgomé, de azért nagyon szomorú nem voltam miatta.
13. Where did most of your money go?
Kaja, számlák... :)
14. What did you get really, really, really excited about?
A költözködés, és az első közös karácsony. :)
15. Compared to this time last year, are you:

Happier or Sadder: boldogabb
Thinner or Fatter: pont ugyanannyi.. sajnos visszahíztam 9 kilót, úgyhogy már tudom mi lesz az újévi fogadalmam.. :))))
Richer or Poorer: gazdagabb
16. What do you wish you’d done more of?
Többet kellett volna tanulnom. :D
17. What do you wish you’d done less of?
Lustálkodás
18. Did you fall in love in 2015?
Nem, mert már alapból szerelmes voltam.
19. What was your favorite TV program?

Volt egy pár jó, a Humans nagyon a szívemhez nőtt, ahogy a Sense8 is, de a Wayward Pines is bejött.
20. Do you hate anyone now that you didn’t hate this time last year?
Nem hiszem, szerencsére senkit nem tudok felidézni, akit igazán utálnék.
21. What was the best book you read?
Ez az év igazi lejtő volt a könyvek szempontjából. Minden évben egyre lejjebb megyek a számokkal, gondoltam megfogadom, hogy 30-at elolvasok, erre 6(!!!!!)-ot sikerült csak elolvasnom. Még magam előtt is szégyellem magam. Szóval nincs nagyon miből válogatni, de tessék: Marie Lu: Legenda volt a legjobb ezek közül. Szimpla kis disztópikus regény, ami nagyon lekötött mikor olvastam, ennek ellenére, ha most visszagondolok, annyira nem volt nagy szám. Hol van ez például Michael Grant Gone-jához? Ajj.
22. What was your greatest musical discovery?

Lindemann! Zseniális.
23. What did you want and get?
Céges díjcsomagot 7 giga nettel! :D
24. What did you want and not get?
Soksok könyvet, körömlakkot, ékszert! Ebből semmi nem jött be kb., de nem is sajnálom, mert vágyakozni jobban szeretek ezek után, mint megkapni.
25. What was your favorite film of this year?
Egész sok filmet néztem az évben, többnyire light-os kis semmiségeket. A legjobb ezek közül az Intern volt, jó színészekkel, aranyos poénokkal.
26. What did you do on your birthday, and how old were you?
23 éves lettem (pont tegnap döbbentem rá, hogy ÚRISTEN, ráadásul Robi még hozzá is tette, hogy gondoljak csak bele, holnap már azt mondhatom, hogy jövőre 25 leszek -.- ). Egyébként 2-ig dolgoztam, aztán Robival kimentünk Törökbálintra, ahol elrontottam a mekis kajával a gyomrom, végül hamar elmentem aludni. :D
27. What one thing would have made your year immeasurably more satisfying?
Több szabadidő és nagyobb sikerek az egyetemen.
28. What kept you sane?

Az, hogy anyámmal együtt dolgozhatok, ezért majdnem minden nap találkozhatok vele, pont annyi időre, amennyire szeretnék.
29. Which celebrity/public figure did you fancy the most?
Még mindig Colin Firth a kedvencem.
30. Who did you miss? (in no particular order)

Jelenleg senki. Imádom, hogy ezt mondhatom végre.
31. Who was the best new person you met?
A munkatársnőim, nagyon jól szoktam velük magam érezni szerencsére.
32. Tell us a valuable life lesson you learned in 2015:
Többet kell tanulni és elhúzni innen a francba külföldre.
 

2015. december 28., hétfő

Lemaradtam

Miért van az, hogy én szinte csak ilyen posztokat írok?
Megint nem jártam itt hónapokig, pedig emlékszem régen (kis pisis tinilány koromban) naponta hat bejegyzés született. Persze erről is panaszkodtam már egy korábbi írásomban.
Na jó, be kell vallanom, azért elég elfoglalt voltam. Egyszer majdnem én kerültem kórházba, másszor meg Robi, bár neki sajnos ténylegesen bent kellett töltenie pár napot. Más kérdés, hogy fogalmuk nem volt, mi a baja, először vakbélgyulladásra gyanakodtak, végül kiderült, nem az. Aztán távozáskor a zárójelentésre az került, hogy tonsillectomia, azaz mandulaműtét (WTF?!). Tehát sajnos volt most lehetőség megtapasztalnunk, hogy a magyar egészségügyi ellátás a béka segge alatt tanyázik, elég mélyen.
Egyébként jó sokat dolgoztam, volt olyan, hogy két hétig szünet nélkül melóztam és suliba jártam. Hétköznap T-Systems, hétvégén dm (vasárnap is..). Persze szerencsére ennek meglett a gyümölcse, kaptam egy elég rendes fizetésemelést (mármint diákbérhez képest) és céges telefont is. Úgyhogy nem hiszem, hogy most már gyakran fogok dm-be járni, szerencsére.
Most persze vizsgaidőszak (már a hetedik... -.-), nem szeretem összeszámolni hány vizsgám lesz, de olyan 7-8 biztos. De már lazábban veszem, valahogy túl leszek rajta és kész.
Búcsúzóul még ország-világ szeme előtt megígérem, hogy idén még írok! Szóval írok! :)