2013. szeptember 27., péntek

Elaludtam, ezért nem mentem be fizkémre, ülök az erkélyen, süt a nap, iszogatom a reggeli kávémat, találtam egy fasza kis indie playlistet 8tracksen és azt hallgatom - lehetne ennél jobb a reggel? :)

(lehetne, de csak egy picivel.)

2013. szeptember 26., csütörtök

Retro rock night

Ma retrózom, mindenféle jó zenét hallgatok, mivel Viki kitette Facebookra Alice Cooper Poison-jét, aztán engem is "megihletett". Előszedtem tőle is egy csomó régi kedvencemet, aztán eszembe jutott, hogy ott van még a KISS is, most pedig éppen Iggy Pop megy. Nem nagyon tudná most épp semmi sem elvenni a jókedvemet. Még az sem, hogy nem értem a fizkémet egyáltalán, és házit kéne csinálnom. Csak nyomom a lalalalalalalala-t :D
Na meg a villamoson hazafelé jövet láttam egy érdekes csöves-szerű bácsit, walkmant hallgatott. Random guggolásokat végzett az ajtóban a zenére. Hát nem igazán tudtam megállni vihorászás nélkül, főleg mikor megláttam egy srácot, aki szintén próbálta visszafojtani a nevetést. Találkozott a tekintetünk, rögtön kibuggyant belőlünk a röhögés. Végig a Blaháig széles vigyor ült a fejemen, a bácsi pedig tovább táncikált az ajtónál. Jó ez a nap. :D


2013. szeptember 24., kedd

A változatosság kedvéért megint rossz kedvem van. Nem elég, hogy rosszat álmodtam az éjjel (Gabcsi apja majdnem vízbe fojtott, éreztem, hogy fulladok, hogy mindjárt itt a vég, de az utolsó pillanatban sikerült kiszabadulnom a kezei közül, aztán bárhová bújtam ő ott volt, mert mindig megtalált), de reggel 7-kor arra ébredtem, hogy iszonyatosan begörcsölt a vádlim, amire újabb 3 órán keresztül szinte rá sem tudtam állni. Aztán most itt van ez az állandó rossz hangulat, már 4-5 napja érzem, hogy nem tudok magammal mit kezdeni, csak ülök lehangoltan. Pár órára jó kedvem van, de annyi. Most olyan bonyolultnak tűnik az élet, úgy érzem, hogy nem kegyes most hozzám és nagyon nem tudom merre tovább. Többféle szempontból sem. Ajj.

2013. szeptember 23., hétfő

Halááál

Ez a hétfő. Kibírhatatlan. Halálos. Főleg mikor látod, hogy 2 óra van, még el sem kezdted a második preparátumot, de mások már pakolnak és mennek hazafelé.
Mindegy, aztán már csak 2,5 órán keresztül szenvedtem, csak háromszor kellett újra elkezdenem a forralást, mert csak egyszer esett szét az egész hűtésrendszer.
Még 10 labor.

2013. szeptember 22., vasárnap

csak a rajzolt macskákat csípem
A régi blogomból lopkodom át ezeket a kérdőíves hülyeségeket és alkalomadtán beleolvasok az akkori bejegyzéseimbe (2007-2008). Ijesztően hülyének, debilnek és gyerekesnek tűnök. Annyira utálom magam. Jó, mit mondjak, 15 éves voltam, de olyan nyolcnak tűnök az írások alapján, maximum. Tudom, újabb 6 év múlva megnézem ezeket a bejegyzéseket és majd: "úúúúristen, milyen hülye voltam, hát hogy akadhattam ki ezen, miért írtam le ezeket, ráadásul ilyen megfogalmazással?" Mindegy, most alapból sötétnek látok mindent, semmihez sincs kedvem, baromira mérges vagyok, bár őszintén szólva nem is tudom pontosan miért. Mondjuk én nőből vagyok, nekem szabad ilyet. Szóval morc. Mindegy, még untatlak titeket egy kérdőívvel (egy darabig ez az utolsó, brühühüh), aztán linkelek egy muzsikát és mindenki mehet amerre lát. Bár gondolom az olvasóim felét (mert olyan sok van ám) már elvesztettem valahol. Vagy csak simán nem szerzek többet soha. Unalmas vagyok. De főleg rosszkedvű.

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét? Gergő kezét fogtam meg, amikor itt aludt.
2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd? Minden erőmmel azon lennék. Próbálnék elbújni.

3. Bealszol a tévé előtt? Nem nézek tévét ergo nem.
4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból? Ittam már, de nem szokásom.
5. Nyertél már valaha betűző versenyt? Olyan itt nincs.
6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal? Az, amikor khhmmm lekurváztam pár barátnőmet. Meggondolatlan kijelentés volt, de eléggé felbasztak agyilag. Egy páran.
7. Gyorsan gépelsz? Eléggé.
8. Félsz a sötétben? Igen.
9. Most van valaki, aki tetszik? Van, de ez hülyén hangzik, mintha általános iskolás lennék
10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod? Ez elég bonyolult és összetett.
11. Szerencse számod? 8, 18
12. Nyertél már lottón? Ja, egyszer volt egy 2-esem.. Puttón meg 1600 Ft-ot nyertem.
13. Most iszol valamit? Körtés teát
14. Okosnak tartod magad? Annak tartottam magam, ez az érzés nem igazán akar visszatérni
15. Ettél valaha bogarat? Véletlenül felszívtam a szívószálas poharammal egyszer egy csótányt.

16. Most van valaki, aki hiányzik? Jepp.

17. Mit kérsz karácsonyra? Messze van az még. Laptopnak örülnék, de azt úgyis én veszem a diákhitelből.

18. Ismered a muffinembert? Nem hallottam még róla. Viszont régen ettem már muffint.
19. Beszélsz álmodban? Tudtommal csak félálmomban.
20. Emlékszel az első csókodra? Emlékszem igen. Szép emlék marad mindig is.
21. Reptettél valaha sárkányt? Próbálkoztunk vele. Viszont már reptettem legyet. Rákötöttünk egy cérnát.
22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova? "Családi" Palatinusozás volt még augusztusban, akkor úsztam vagy két hosszt.
23. Sikeresnek tartod magad? Nem.
24. Kb. hány ember száma van a mobilodban? Pontosan 11 ember száma van benne.
25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat? Sosem szerettem a lovakat.

26. Mik a terveid holnapra? Szerves labor <3 És ez nem terv. MUSZÁJ.

27. Mit csináltál múlt hétvégén? Szerves laborra tanultam és döglöttem itthon.
28. Most hiányzik a suli? Kifejezetten nem.

29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret? Talán egy hónapja mondták utoljára. Kissé hiányzik.
30. Szeretsz szingli lenni? Sosem szerettem az lenni. Most épp az vagyok, de nagyon furcsa.

31. Szereted a szobádat? Azt hittem, hogy szeretem, de folyton úgy érzem, mintha valami fekete lyuk lenne, ami elveszi a jókedvemet.
32. Ki a hősöd? Anya (háromszor nyomtam félre, mert nem néztem mit írok és mindig Amy lett belőle)
33. Lógtál valaha a suliból? Ohohohohóóó, kényes téma
34. Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)? Nekiállok a jegyzőkönyvnek

35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál? 24 óra? Ugyan kérlek. Gergővel biztos jól ellennénk, szerintem nem unatkoznánk.

37. Ettél valaha kutyakaját? Nem.
38. Őszinte ember vagy? Szeretnék az lenni. Legtöbbször akkor hazudok, mikor megkérdezik hogy vagyok. Standard "megvagyok" ill. "jól, köszönöm" a válasz.

39. Szereted a ham&eggs-et? Nem annyira.
40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van? Mobil, bérlet, lakáskulcs.
41. Van valamilyen sebhelyed? A szám jobb sarkában van egy kis heg, bárányhimlő nyoma.
42. Szereted az akciót, a pörgést? Néha.
43. Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? Vegyésznek tanulok, de már nem tudom.
44. Mi a legnagyobb titkod? Van olyan, amit csak pár embernek mondtam el eddig, de mivel nem csak én tudom, ezért nem titok. Viszont ezeket nyilván nem itt fogom megosztani.

45. Milyen gyakran telefonálsz? Naponta, gondolom.
46. Hiszel a szerelemben? Hiszek benne, és azt is hiszem, hogy könnyebb szerelembe esni, mint azt az ember gondolná.
47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg? Van. Bár sokszor elgondolkozom rajta, hogy tényleg akarom-e azt a dolgot.
48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy srácban? 1. Arc 2. Haj 3. Ruházat (különös tekintettel a cipőjére) 4. Kéz
49. Mikor sírtál utoljára? Tegnap este
50. Kit öleltél meg utoljára? Dani
51. Jól kijössz a családoddal? Igen, jókislány vagyok.
52. Hol van a mobilod? Előttem.
53. Mit ettél utoljára? Hamburger.
54. Mi a kedvenc színed? Kék, fekete.
55. Milyen filmet láttál utoljára moziban? Now You See Me
56. Most milyen dalt hallgatsz? Oomph! - Sex Hat Keine Macht (csodálattal konstatálom, hogy néha még a szöveget is értem)
57. Most mire vágysz? Tipikusan olyan dologra, amit nem kaphatok meg. Mindig is olyanra vágyom.
58. Melyik a kedvenc autód? Nem szeretem az autókat.
59. Most nézel valamit a tévében? Nem.

60. Kivel beszéltél utoljára mobilon? Anya

 

2013. szeptember 21., szombat

Nem tudom, hogy mi lehet közhelyesebb a baglyos nyakláncnál, a violinkulcsos tetkónál és a kiborotvált hajnál? Ez a három együttvéve.
"Meg akarom mutatni, hogy nem csak kívülről vagyok különlegesség..."
Kisanyám, mindenki így néz ki manapság mint Te, ebben nincs semmi különleges. 
Hú, basszameg és énekelni sem tud, csak azt hiszi.

Unatkozom.

mai bölcsességadag - de igazából tényleg így van, egyes emberekkel szemben kibaszottul elnéző vagyok

Mi a keresztneved második betűje?  ó
Mi a gépen a háttérképed? Váltogatós hátterem van, sorozatokból.
Mi van az egérpadodon? Nincs egérpadom.
Mi most az MSN-neved?  hahahahah
Hány ember online most MSN-en? hahahahah
Hol van a telefonod?  Itt előttem az asztalon.
Kit hívtál utoljára? Anyát
Mi a jobb kezedhez legközelebb eső piros tárgy? A fésűm.
Ha azt hallod, sárga kaja, mi jut róla eszedbe?  Sárgadinnye.
Mi van hozzád legközelebb a falon? A polcom. 
Ha bekapcsolod az mp3-mad melyik szám van a kijelzőn? Telefonon hallgatok zenét, mert lusta vagyok szórakozni az mp3-mammal, de amúgy: Outkast: Hey Ya
Nyisd ki a hozzád eső legközelebbi fiókot! Mi van benne? Nincs a szobámban fiók.
Mit fogsz csinálni, miután kitöltötted ezt a tesztet? Azt én is szeretném tudni.
Kivel szeretnél most beszélgetni? Akivel beszélni akarok most, azzal beszélek most. 

Milyen most a hangulatod? Kissé szomorkás.
Ha egy híres emberrel találkozhatnál, ki lenne az? Colin Firth.
Kapcsold be a TV-t! Milyen műsor megy? Nem kapcsolom, de tudom, hogy az X-faktor.
Mi volt az utolsó zöld dolog, amit megfogtál? A takaróm.
Melyik dal megy most a fejedben?  Zenét hallgatok, nem megy dal a fejemben.
Milyen színű a tálcád (a gépen)? Átlátszó (Win7, óje)
Melyik a kedvenc angol szavad? Successfull

Melyik a kedvenc magyar szavad?  nem tudom, valami szó sok l,m,s hanggal. Elemes? :D
Milyen számú házban lakik az a barátod, akivel utoljára beszéltél? Őőő... 117, asszem :D
Szerinted hányadik kérdés lehet ez?  25?
És ez?  Akkor 26?
Milyen ablakok vannak nyitva a gépeden? Steam, VLC, Winamp, Firefox
Milyen színű a hozzád legközelebb eső cipő? Fekete
Mi van az ágynemű huzatodon?  Hát egy olyan körberajzolt ember izé, mint ami a helyszíneléseknél van.
Ha kimész a szomszéd szobába, és körbenézel, mi az első furcsa dolog, amit meglátsz? Furcsán rend van a konyhában.
Találomra nyomj le egy billentyűt!
Menj a Start menü 'Legutóbbi dokumentumok' menüpontjába! Mi áll a negyedik helyen?  The Bling Ring film. Újabb másfél óra ment el az életemből vele, pedig hogy meg akartam nézni:(
Kinek a milyen című klipjét nézted meg utoljára? Coldplay-Atlas (pure awesomeness)
Ha legörgeted a 'címsort', akkor mi az utolsó oldal a sorban?  hallgato.neptun.elte.hu
Mire kerestél rá leugtóbb? spar
Ha megfogod a lábfejedet, az hideg vagy meleg? Hideg.
Kinek a hangját hallottad legutoljára? A húgomét.
Mikor csatlakoztál az internetre?  17:40 körül
Hány óra van most? 21:18
Szerinted hány ember csinálta meg ezt a tesztet eddig?
Sok.. Túl sok. 

Mi van az MSN-képeden? hahahahah
Milyen az alapértelmezett szín az MSN-eden? ez már valami MSN addikció a teszt kiagyalója részéről.
Mikor mostál utoljára fogat?  Reggel.
Kivel fogsz legközelebb találkozni? Nem tudom ki ér előbb haza... lehet, hogy itt halok meg egyedül, magányosan.
Nyisd meg az MSN-t! Kinek a nevét látod meg először? Nincs már MSN, de komolyan, na
Mai dátum: 2013. 09. 21.

Ki van most a lakásotokban? Én, egyedül. Remélem egerek nélkül.
Kire gondolsz most? Próbálok nem arra, akire gondolok, úgyhogy nem rá, hanem senkire
Kivel beszéltél utoljára telefonon?  Anyámmal
Ki a kedvenc tanárod?  Rohy és Jalsó.
Kinek lesz legközelebb szülinapja?  Asszem Bencusnak.

Kinek mondtad utoljára, hogy "szeretlek"? Danó. 
Kivel lennél most legszívesebben?  Valamelyik barátommal, csak ne egyedül.
Ki a kedvenc rokonod?  Anyám.
Hova jársz iskolába?  ELTE TTK
Hol élsz?  Budapest, XV. ker.
Hol van a mobilod? Előttem. 25 kérdéssel ezelőtt is ott volt.
Hol vannak a szüleid? Apám valahol Pásztón épp bezárja az éttermét, anyám meg pasizik.
Hol alszol? A hercegnős franciaágyamban.

Hol szoktál vásárolni? Mit?
Hol vetted azt a pólót, amit most viselsz? H&M

Hova mentél legutóbb autóval? Idejét sem tudom mikor ültem utoljára autóban..

Mit ettél utoljára? KFC-s Hot Wingset
Mit ittál utoljára? Körtés teát
Mi a kedvenc weblapod? Nincs olyan
Mi a kedvenc cipőmárkád? Hidegen hagynak a márkák

Mit láttál utoljára moziban? Now You See Me
Mi annak a dalnak a címe, amit most hallgatsz? In Extremo - Macht und Dummheit
Miért töltöd ki ezt a tesztet?  Mert rohadtul unatkozom, és jó lenne, ha lenne még vagy 30 kérdés, mert addig sem kéne a nyomorúságomra gondolnom.
Miért vagy regisztrálva myspace-en?  Még 2007 elején regisztráltam, nem tudom megvan-e még, gyanítom már nincs. Azért regisztráltam, mert csak így tudtam Attila blogját olvasni. Akivel már nem beszéltem vagy 5 éve.

Miért van a fél világnak myspace-e? Honnan tudjam.. Szerintem már mindenkinek Facebookja van.
Miért barna a fa? Hosszasan fejtegethetném, hogy a fa is atomokból áll, amikben elektronok is vannak (többek között), amelyek a fény hatására gerjesztődnek, és ahogy "visszazuttyannak" (a la Petibá') eredeti állapotukba, úgy az elnyelt fény komplementerét bocsájtják ki. Na, csak elmondtam (remélem jól.. :o).
Miért pont azok a legjobb barátaid, akik? Mert mindent elmondhatok nekik és még a legnagyobb buziságaimban is támogatnak. :D
Miért ugyanazokat a híreket ismétlik a híradóban napról napra? Nem ugyanazok a hírek, csak hasonlóan szarok.
Mikor ismerted meg a myspace-rendszert?  Először MSN, aztán Myspace.. Mi van már?

Mikor kezdtél iskolába járni? 1999 szeptemberében.
Mikor találkoztál először a legjobb barátoddal?  Több van. 2002 szeptember, 2007 augusztus, 2010 május, 2012 augusztus, így sorrendben.
Mikor mentél utoljára vásárolni?  Ma voltam.
Mikor vettél utoljára új nadrágot? Majd' egy éve :/
Mikor gyújtottál utoljára gyertyát? Nem szeretek tüzeskedni.
Mikor voltál utoljára suliban? Tegnap.
Mikor láttad utoljára az apádat? Kb 2 hónapja.
Mikor zuhanyoztál utoljára? Tegnap este.


2013. szeptember 20., péntek

:o

Valamiről nagyon írhatnékom támadt, úgyhogy loptam Viki blogjáról ilyen kérdéses bigyeszt (nem is egyet..). Mert miért ne (és mert ő nem tudom honnan szedi :().

 0. Height
160 cm.

1.Virgin?
Örökké az maradok. Horoszkópilag biztosan. Amúgy meg ugyebár tudjuk mi a helyzet.

2.Shoe Size
40-es. Még mindig nagy lábam van, pici kocka lábujjakkal.

3.Do you Smoke?
Nem, de volt egy kisebb időszak, amikor igen.

4.Do you Drink?
Ritkán. De inkább csak azért, mert nincs rá alkalom.

5.Do you take drugs?
Nem. Nem is tervezem, nem hiányzik.

6.Age you get mistaken for
Egyszer 12 éves koromban valaki azt hitte a húgomra és rám, hogy anya-lánya páros vagyunk. Ezen az extrém eseten kívül általában fiatalabbnak néznek, átlag 17-nek.

7.Have Tattoos?
Nincs.

8.Want any tattoos?
Attól félek, hogy úgyis csak fellángolásból csinálnám, aztán pár év múlva megunnám. Úgyhogy egyelőre nem.

9.Got any Piercings?
A-aa

10.Want any Piercings?
A-aa

11.Best friend?
Van olyanom.

12.Relationship status
Egyedülálló (de furcsa leírni).

13.Biggest turn ons
Szenvedélyes csók, de egy tekintettől is el tudok olvadni. Ízlésesen szőrös férfitest :D

14.Biggest turn offs
Nagy bizonytalanság a másik fél részéről. Szeretek "tanítónéni" lenni alapjáraton, de azért a másik is legyen már valamennyire magabiztos és bátor.

15.Favorite Movie
Bridget Jones naplója (milyen komoly film, tudom én)

16.I’ll love you if
kedves leszel velem és sokat viccelődünk.

17.Someone you miss
Épp van olyan.

18.Most traumatic experience
Ma a számnak repült egy darázs. :( Ezen felül nem jut az eszembe ilyen.

19.A fact about your personality
Folyton bizonytalankodom.

20.What I hate most about myself
A fenekemet és a kislábujjamat.

21.What I love most about myself
Az arcomat.

22.What I want to be when I get older
Sikeres és boldog.

23.My relationship with my sibling(s)
Változó, általában jó.

24.My relationship with my parent(s)
Anyával nagyon szoros, apámmal nem igazán.

25.My idea of a perfect date
Csillagfényes éjszakán sétálunk/ülünk és beszélgetünk.

26.My biggest pet peeves
Ha valaki nem tud helyesen írni, az baromira zavar.

27.A description of the girl/boy I like
Magasabb vagy egy fejjel nálam minimum, barna hajú, barna szemű. Lehetőleg szőrös.

28.A description of the person I dislike the most
Hát nem is tudom :o Mindig másért utálok valakit. Most éppen nem is tudom kit nem szívlelek.

29.A reason I’ve lied to a friend
Hirtelen nem jut eszembe semmi, de ha hazudok, akkor azok pici és nem sértő dolgok.
30.What I hate the most about work/school
Fizikai kémia és fizika. Azt.

31.What y last text message says
Nem írtam már ezer éve

32.What words upset me the most
"Chhh", "eeeehh" és társai (ha éppen lelkendezek valamiről)

33.What words make me feel the best about myself
"Gyönyörű vagy", "Nahát, de ügyes vagy".

34.What I find attractive in women
A barnaság. Utálom, hogy olyan fehér vagyok, mint a hó és én is barna akarok lenni. Persze ízlésesen.

35.What I find attractive in men
Elég sok minden.

36.Where I would like to live
Nem tudom még, csak kertes ház legyen.

37.One of my insecurities
Úgy érzem, túl sokat tudok beszélni.

38.My childhood career choice
Színésznő.

39.My favorite ice cream flavor
Sárgadinnye.

40.Who wish I could be
Olyan ember, akire nem úgy gondolnak folyton, hogy "az a jófej duci csajszi" és nem, nem a jófejet húznám ki a listáról, tudom, tenni kéne érte

41.Where I want to be right now
Hirtelen most passzolok.

42.The last thing I ate
Alma.

43.Sexiest person that comes to my mind immediately
Nem mondom meg, bibibííí de egy páran úgyis tudják kire gondolok

44.A random fact about anything
Folyton az ugrik be, amit Bence mondott a bbq szószról és a tojásfehérjéről :o :D

Jaj, és akkor már ezt sem ússzátok meg:

Milyen csúnya szót használsz leggyakrabban? 
Melyik csúnya szót NEM használom gyakran?

Kivel beszélsz legtöbbet? 
Gergő, Dani, Viki, Bence, velük egyformán sokat beszélek.

Emlékszel még az első személyre, akit megcsókoltál? 
Persze, hogy emlékszem rá. Már nem beszéltem vele vagy 5 éve.

Emlékszel, hol voltál 2001. 09. 11-én? 
Iskolában, emlékszem mikor hazaértem, akkor a Híradó ment és ott láttam mi történt.

Inkább te csinálnád a képet vagy rajta lennél?
Szeretek fotózkodni, de aztán meg rettentően utálom a magamról készült képet.

Mi volt az utolsó film, amit láttál? 
Utazás a rejtélyes szigetre (még vagy 3-4 hete)

Van valamelyik barátodnak gyereke? 
Nincs. Nem is akarom, hogy legyen, mert vészesen emlékeztetne arra, hogy öregszem.

Nevezett valaha is valaki lustának? 
Mindig annak neveznek.

Vettél be valaha gyógyszert, hogy el tudj aludni? 
Így célzottan nem, de volt már, hogy örültem egy gyógyszer ilyesmi mellékhatásának.

Milyen CD van jelenleg a CD lejátszódban? 
CD? CD lejátszó? Hol élünk mi, a hőskorban? :o Na jó, viccelek, de semmilyen.

A rendes vagy a csokis tejet szereted jobban? 
Rendes.

Mondott el neked valaki titkot ezen a héten? 
Á nem, rég volt már, hogy bárki is bármi titkosat mondott volna.

Tudsz fütyülni? 
Igen, elég sokat fütyörészem.

Mi az első dolog, amit megnézel az ellenkező neműeken? 
Kompletten az embert. Persze aztán ha jobban belemegyünk, akkor szem, arc, kéz, ruha, cipő.

Mit vársz nagyon? 
Hétfő 17:00. Akkor már biztosan nem leszek a laborban, és az van a legtávolabb a következő hétfőtől.

Szeretted gyerekként a rajzfilmeket?  
Bezony, a Micimackó és a Kishableány volt a kedvencem. 

Mit fogsz csinálni egy órán belül? 
Puzzle Questtel játszom, aztán szervest tanulok.

Szerelmes beléd valaki?
Tudtommal senki nem táplál irántam ilyen nemes érzéseket jelenleg. Hüphüp.

Mi volt az utolsó szám, amit hallgattál? 
Kavinsky - Odd Look (TNT Extended Up-tempo Mix)
 
Mikor sírtál utoljára? 
09. 07., szombat este, egy egész órán keresztül nem bírtam abbahagyni. Nagyon nem tervezem a sírást a közeljövőben.

Számítógépről böngészel vagy laptopról? 
Épp számítógépről.

Akarsz most valamilyen piercinget vagy tetoválást? 
Nem vágyom rá.

Randiztál valaha olyan lánnyal/pasival, akinek tetoválásokkal volt borítva a teste? 
Nem, olyannal sem akinek akár tetkója lett volna.

Mit csináltál ez előtt? 
Teát főztem.

Mikor aludtál utoljára a padlón? 
Még tömeges bulikban is mindig jutott hely az ágyon (még akkor is, ha a kanapén egyszerre nyolcan feküdtünk), nem nagyon aludtam még padlón.

Hány óra alvásra van szükséged? 
9. Minimum. Mármint akkor, ha valami értelmeset akarnak velem mások kezdeni.

Mindig reggelizel? 
Nem mindig. Ez meg elég rossz szokásom.

Gyorsan eltelnek a napjaid? 
Szünetben és mikor várok valamire, akkor baromira lassan. Amikor egyetem van, akkor meg egyet pislogok és itt a vizsgaidőszak.

Mit csináltál múlt éjjel?  
Tudom, baromira unalmas vagyok, de lefeküdtem fél 12-kor, meghallgattam kétszer a Coldplaytől az Atlast, gondoltam mindenféle szépre és elaludtam.

Hány éves leszel a következő születésnapodon? 
Szerencsére(?) most volt, szóval még messze a következő, de 22. Istenem, megbeszéltük, hogy a többiek öregszenek és én nem!

Az azonos vagy ellentétes neműekkel jössz ki jobban? 
Vannak azonos nemű barátaim, de kevés. Az ellentétes neműek jobban megértenek.

Az oldaladon alszol? 
Nem, szuperhős pózban. Már ha egyedül alszom, egyébként a másikhoz hozzábújva, vagy oldaltfekve átölelve a másikat.

Szoktál híradót nézni? 
Régen elég sokat néztem, most már hidegen hagy, olvasok én idióta hírportálokat eleget.

Hogy szerezted valamelyik hegedet? 
A szám mellett van egy pici heg, elkapartam az egyik sebemet mikor bárányhimlős voltam debéna

Ki volt az utolsó személy, aki felbosszantott?  
A húgom. Gyakran sikerül neki.

Szeretsz valakit? 
Elég sok mindenkit szeretek.

Melyik oldalát rajzolod először a szívnek? 
Jobbat.

Milyen színű a hajad? 
Seszínű barna, szőke melírral.

Milyen a vértípusod? 
Nem tudom.

Kivel akarnál 24 óráig összekötve lenni? 
Valamelyik jó barátommal. Vagy anyámmal, én akkor is jól elszórakoznék :D

Milyen pletykát terjesztettek már rólad?
Legtöbbször azt hallottam, hogy mekkora egy kurva vagyok, mert mindenkivel lefekszem. Kár, hogy akik ezt terjesztették, azok egyáltalán nem is ismertek és igazából azt sem tudják kivel feküdtem le. Szóval háh.

Szereted a sárgarépát? 
Nyersen csak. Levesben még barátkozom vele.

Mit csinálnál, ha beragadnál egy liftbe? 
Pánikolnék. Utálom a lifteket. Az ittenit is nehezen szoktam meg.

Bele vagy zúgva valakibe?
Ez olyan hülye kifejezés

Mi az, amit mindig is akartál? 
Vékony lenni, picit kisebb mellet, hogy valaki elfogadjon olyannak, amilyen vagyok, sikeres életet.

Sokszor hordasz feketét? 
Igen.

Felnőtt vagy? 
Hivatalosan igen, gyakorlatilag nagyon nem érzem azt.

Hol vannak a legjobb barátaid? 
Otthon (?).

Le vagy barnulva? 
Olyat én nem szoktam.

Tévéfüggő vagy?
Nem igazán.

Búúúúúúú.


2013. szeptember 19., csütörtök

What is love?

Szerintem ez tipikusan az a kérdés, amire baromira nehéz egy értelmes választ összekaparni. Gyakorlatilag nem is lehet, maximum csak egy kis szeletét tudja az ember "megfogni" a dolognak. Mindenkinek mást jelent, valamelyik nap elgondolkoztam rajta, hogy vajon nekem mit, hogy élem meg én a dolgot?
Tele vagyok előítélettel, rohadtul kritikus vagyok másokkal szemben (önkritikám meg alig - legalábbis én így érzem). Aztán van egy kis listám arról, hogy mi az amilyen ne legyen "A FÉRFI" (másokkal ellentétben én a negatívumokat sorolom - tipikus):
- Ne legyen vegán
- Ne legyen mélyen vallásos és ne is akarjon megtéríteni
- Ezzel együtt ne tartozzon semmilyen szektába
- Ne hangoztassa fennhangon mennyire utálja a buzikat/cigányokat/zsidókat (ergo nekem majd' mindegy, csak maradjon róla viszonylagos csendben)
- Ne legyen macskája és ne is akarjon
- Ne hordjon flip-flopot (mondjuk ez csak akkor zavar, ha csúnya lábujjai vannak)
- Ne hordjon V-nyakút
- Ne legyen túl szűklátókörű
- Ne politizáljon folyton
- Ne legyen fülbevalója
- Ne legyen nonfiguratív tetkója
- Ne legyen gyerekes és/vagy csúnya kézírása
- Ne legyen túl pocsék a helyesírása

Tehát mivel én ilyen baromi negatív vagyok, ezért szerintem nálam a szerelem az, amikor teljesen képes vagyok elfelejteni az előítéleteimet és a negatív lista kevésbé negatív elemeit. Ergo a flip-floppal és a macskákkal még valahogy megbarátkozom. Talán a vegánsággal is. Jézussal nem tudom mennyire tudnék kibékülni viszont. Vagy a V-nyakkal.
Na és persze van még egy-két "hozzávaló", de azt már túl romantikus és nyálas lenne kimondani, én meg nem vagyok az. Nem ám.

Mindenesetre szerintem rengetegen piedesztálra emelik ezt az érzést, nagy elvárásokat támasztanak mind a dolog, mind maguk iránt. Pedig sokszor észre sem veszed és már benne is vagy. Mindenki máshogy éli meg. Egyes emberek túlságosan elragadtatják magukat, mikor erről beszélnek, úgyhogy szerintem hajlamosak "megijeszteni" másokat. Azok a mások aztán meg félnek, hogy mi lesz, ha ők nem így érzik? Mi lesz, ha ők majd nem akarnak minden második embernek arról beszélni, hogy dehiányzik, deszeretem? Bár én csak találgatok. Én tipikusan a könnyen szerelembe eső típus vagyok (persze nem minden jöttment férfibe zúgok bele, sőt, vannak barátaim akiket megkímélek magamtól, haha), ilyenkor legszívesebben világgá kiáltanám a dolgot. És ilyenkor tudom magam nagyon nem szeretni, amiért nem tudom befogni a szám. :D Hú, de utálhat akkor a környezetem. Előre is, utólag is, a későbbiekre és a múltra nézve: bocsánat. :P

Na jó, akkor a címadó dal, Jim Carrey-vel fűszerezve, én mára befejeztem a Coelho-i gondolkodást, nem akarom én elvenni Oravecz Nóra kenyerét sem (bár nem is tudnám, hol vagyok én olyan tehetséges?), szóval:




2013. szeptember 15., vasárnap

-.-

Imádok fehérneműt vásárolni. Órákig tudom nézni a melltartókat és a bugyikat, tangákat, combfixeket, harisnyákat, fűzőket, szexi hálóingeket és folytathatnám a sort napestig... Csakhogy van egy kis probléma.
Mégis mikor ébrednek már rá arra a gyártók, hogy huhú, léteznek ám nagymellű nők is?! Ha már 98 db A kosaras melltartóval fel tudják tölteni a polcokat melltartótípusonként(!), akkor igazán elférne már 3-4 db E kosaras is. Vagy ha már erre nem képesek, akkor legalább egy 90-95D-t tegyenek már oda, még abba is beleszuszakolom magam valahogy. Ami a tegnapi vásárlásom során vicces volt, hogy a H&M-ben találtam egy F-es méretűt (!!!!!). Azt hittem, káprázik a szemem. Kár, hogy az meg már nagy volt. Meg a színe is eléggé randának tűnt, úgyhogy csak egy kicsit sajnáltam a dolgot. Már ott tartok, hogy akár 4-5 ezer Ft-ot is kifizetnék egy darabért, ha az méretben megfelelően passzolna rám. Átlagosan évente egyszer történik ez meg.
Röhejesnek tartom, hogy egyedül az Asia Centerben találok magamra melltartót. Úgy látszik a kismellű kínaiak ráébredtek, hogy vannak nagymellű nők is a világon. Az már csak egy mellékzöngéje a dolognak, hogy ezeket a melltartókat is utálom, mert ha kicsit meghúzom a pántját, akkor nem a mellemet húzza feljebb, hanem a háta jön a nyakamba. Úgyhogy itt sem szívesen vásárolok, csak ha már nagy a baj.
Legalább bugyit tudok venni magamra a H&M-ben és a New Yorkerben. Mondjuk elég viccesnek tartom ezt. Úgy néz ki a fehérneműket naggggyon aránytalan nőkre tervezik, A kosaras mellel és XL-es hátsóval. Mivelhogy általában ez a felhozatal a fehérneműkínálatban.
Tegnap még a Women's Secretbe is sikerült betenni a lábamat végső elkeseredésemben, hátha. Tényleg nagyon drága bolt, de ha ez kell, hát ez kell. Persze az eladó két kismellű nő volt, akik méla undorral néztek az enyéimre, aztán cinkosan összemosolyogtak egy "mégis mi a fenét keres ez itt" pillantással kísérve. Úgyhogy elég hamar elhagytam az üzletet (főleg, hogy itt a B kosár volt a maximum).
Tehát marad a bonprixtől való rendelés, ami szintén necces, mert felpróbálni a kiválasztott darabot persze nem lehet. Így hát ha valaki nagy meglepetést akar nekem okozni, akkor melltartót vesz, lehetőleg 95E-s méretűt. Már szinte bármilyet elfogadok, ami kicsit is ízléses (de azért a fekete előnyben).
Esküszöm, ha nem vegyésznek mennék, nyitnék egy fehérnemű boltot csak nagymellű nők részére (mert ha a kismellűek között diszkriminálnak engem, hadd tegyem már meg én is). Persze ízléses melltartókat árulnék, nem azokat a tipikus nagyimelltartókat (ja, mert hogy olyanból van nagy méret!).
Na mindegy. Nekem marad a picsogás és az álmodozás.

2013. szeptember 13., péntek

I'm back bitches

Néhanapján akkora unalomba merülök, hogy elhatároztam, hogy megint beizzítom a blogomat, hogy mindenki nyomon követhesse szerencsétlen és cseppet sem izgalmas életem. Na jó, inkább azért, hogy megoszthassam valahol az agymenéseimet. Panaszkodós blogom már van (amit senki nem lát, muhahahaha), valami jobb hangulatú sem ártana. Úgyhogy a dizájnt is át fogom cserélni valami ugyanolyan rondára, de nem ilyen csúnyakékre.

Rögtön valami kevésbé aktuálissal kezdem, mert ezt már illett volna megcsinálnom vagy két hete. Vikitől kaptam valami blogos díjat (köszi! :)). Ugyan hivatalosan a könyves blogom (amibe már majdnem 2 hónapja nem írtam) kapta, mégis itt válaszolgatnék a kérdésekre.



A díjazás menete:
Linkeld azt, aki téged jelölt!
Válaszolj a tíz kérdésre, amit feltett neked!
Jelölj te is tíz, de legalább három embert !
Tegyél fel tíz kérdést!
Tudasd a jelöltjeid blogján, hogy Liebster-Díjat kaptak tőled!


Kérdések:

1. Mi volt a kiskori karrierálmod?
Soha nem akartam tűzoltó meg űrhajós lenni, sőt, annyira nem is izgatott, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Talán 11-12 évesen mondtam azt, hogy színésznő akarok lenni (de sablonos, nem?), bár azt azért, mert dráma szakkörre jártam és nem volt jobb ötletem. Ezek után már rögtön a gyógyszerész jött, és most majdnem azt tanulom. Unalmas vagyok.

2. Milyen zene határozta meg a gyerekkorod? Hupikék törpikék, Bon Bon, Cher?
Ennél könnyebb kérdést! Modern Talking! Az első nagy kedvenceim voltak. Rengeteget hallgattam a Chery Chery Lady-től kezdve a Brother Loui-ig át egy csomó számukat. :D Hmm, meg is hallgatom valamelyiket. :D

3. Milyen egy tökéletes szombat?
Egész nap ágyban lustálkodós, filmet/sorozatot nézős. Szigorúan valaki mással, olyannal akivel épp aktuálisan szeretek lenni. :D

4. Mi volt az első étel, amit megtanultál önállóan elkészíteni?
Rántotta. Elég szomorú, hogy kábé még most is ott tartok. Ja, és vegyésznek tanulok, elvileg baromira hasonlít a főzés és a kísérletezés. Én nem vettem észre, utóbbi jobban megy.

5. Szeretsz ruhákat venni? Mi a taktikád (céltudatos vásárló, élvezeti shoppingoló, mostmár-tényleg-muszáj-nincs-egy-rongyom-se kényszerbeszerző)? 
Óó, szeretek. Viszont csak bizonyos időközönként jön rám, hogy RUUUUUUHAAAA *.*, és akkor egy csomó boltba el kell velem jönni és megnézni, hogy jól áll-e rajtam a cucc, mert nem bízom magamban.

6. Mi a kedvenc pontod a lakásban?
Az erkély. Imádok kiülni zenét hallgatni és közben nézni a város fényeit, na meg gondolkodni.

7. Ropogós vagy tejtől szottyos müzli? És legyen benne mazsola?
Félig ropogós, félig szottyos. :D Mazsola meg ne legyen benne, csak sütiben szeretem.  

8. Melltartó: barát vagy ellenség?
Utcán barát, itthon a legnagyobb ellenség. :D

9. Mi volt az a film/könyv, ami az utóbbi időben nagy benyomást tett rád?
Mostanában olyan uncsi, szar, semmitmondó könyveket sikerült kifognom, ehh... Azért Mira Grant-től mondanám a Feed-et, még márciusban olvastam. Zombis könyvhöz képest eléggé sokatmondó, életem első könyve amin sikerült elmorzsolnom egy könnycseppet. Filmből pedig A forrás, baromi jó kis film, elgondolkodtató, még jó pár napig agyaltam rajta.

10. Mi volt az első munkád?
Az újpesti önkormányzatnál egy koszos pincében eltöltöttem egy egész nyarat. Ők irattárnak nevezték, én egy mocskos egérlyuknak. Mondjuk egészen jól fizetett és csak napi 6 órát kellett dolgoznom heti négyszer, úgyhogy annyira nem panaszkodom.

Nem vagyok valami nagy blogolvasó, Vikiét követem figyelemmel egyedül, úgyhogy nem jelölök senkit. :)